Minden kezdet nehéz – Fogyókúra vagy életmódváltás?

Mindegy mi a kezdeti pont, az biztos, hogy nehéz lesz elindulni. Egy valaha volt élsportoló, kisebb súlyfelesleggel küzdő, betegségben szenvedő, sérülésből visszatérő vagy csak szimplán egy életmódot maga miatt váltó ember életében eljön az a pont, hogy változtatni akar és bizony változtatni a szokásainkon nem egyszerű.

Valamiért félünk a változástól, ez egy alap emberi tulajdonság. De ha felismerjük, hogy valami nem jó és változtatni szeretnénk az már az első lépés, ami ezután kezdődik, az az út maga.

Azzal, hogy elkezdünk sportolni hozzuk majd magunkkal, hogy a táplálkozásunkon is változtatni kell. Vagyis nem kell, de igencsak érdemes. Egyik nem működik a másik nélkül.

Nem szeretnék táplálkozási tanácsokat adni, ritkán szoktam csak a “nagyvilágba beszélni” ezzel kapcsolatban. Ha valaki kérdez összegzésként elmondom nagyjából mit és hogyan célszerű, de az igazság, hogy a táplálkozás maga, nagyon is személyfüggő, szóval személyre szabottnak kell lennie, ha igazi változást szeretnénk elérni.

Vehetjük a különböző porokat-turmixokat, amik elvileg önmagukban már segítenek, de az biztos, hogy a tartós változáshoz kell a kemény munka, a belefektetett energia, nem elég a szimpla lötty elfogyasztása.

RAGE Mobility & Stretching

Ha már rávettük magunkat az életmódváltásra, akkor kezdődik csak igazán a munka. Az edzések mellett jönnek majd a kedves jóakarók. Nem szabad senkivel és semmivel sem foglalkozni, csak haladni kell a kitűzött cél felé. Egy külső szemlélőnek nehéz megérteni mi a különbség az egészséges életmód és a fogyókúra között.

Az utóbbinál megvonsz magadtól olyan alaptápanyagot is, amire szüksége lenne a szervezetnek, míg az életmód váltásnál, lecseréled a “káros” alapanyagokat egészségesre. Azért mert tudatosan táplálkozol nem kell megvonnod magadtól a jót. Ugyan úgy elkészíthető egy hortobágyi húsospalacsinta, egy brassói vagy akár egy lasagne is, elég csak tudni, mit mire kell cserélni. Minden csak elhatározás, majd kitartás kérdése.

Ami pedig a legfontosabb, sose számítson más véleménye, csakis a sajátod. Az elején mindenki okosabb lesz nálad, kevesen fogjak tolerálni az életet, amit elkezdtél élni. Egy idő után pedig látják majd rajtad, hogy mennyivel könnyedebb és virultabb vagy, ekkor kezdődik az irigykedés. Akik viszont igaz emberek, tuti melletted maradnak és segítenek a néhai nehéz átállásban.

Győri Betti

Mobility & Stretching